skip to Main Content

Országszerte bárhol fellépünk!

MESEJÁTÉKOK GYEREKEKNEK

Kedves Olvasó!

A következő pár sorban szeretnénk röviden bemutatni a HAHOTA GYERMEK SZÍNHÁZUNKAT.

Utazószínházunk előadásaival az óvodás és kisiskolás korosztályt, valamint az alsóbb tizenéveseket kívánja szórakoztatni, ami nem azt jelenti, hogy a „felnőtt” nézőink ne kalandozhatnának el a mesék világába. Hiszen a mese tanít és szórakoztat. A gyerekeket olyan világba szeretnénk elkalauzolni, ahol akár cselekvő részesei lehetnek egy királylány megmentésének vagy ahol a főhős az igazságtalanságok ellen küzd. Az interaktív előadásmóddal, valamint versben megírt műsorszámainkkal 45-60 percben kívánjuk gazdagítani a fiatalok élménytárát. Élőszereplős mesejátékainkat színes díszletek között, színházi tapasztalattal rendelkező 3-4 jelmezes színész adja elő. Valamint darabíró, zeneszerző és jelmeztervező segíti munkánkat, hogy előadásaink minél színvonalasabbak legyenek. Jól összeszokott, állandó társulatunk 2007 óta aktívan szerepel hol egészen kis létszámú, hol pedig több száz gyermeket számláló közönség előtt.

Legyen szó bármilyen gyermekeknek szóló alkalomról, névnapról, születésnapról, ünnepnapokról, legyen húsvét, Mikulás, karácsony, gyermeknap vagy privát, családi nap, közösségi rendezvény: falu- vagy városnap, sportnap, fesztiválnap, mi mindig készséggel állunk rendelkezésükre. Örömmel segítünk mosolyt csalni gyermekeik arcára, felhőtlen szórakozást biztosítani kicsiknek és nagyoknak.

Szívbéli hivatásunknak és kötelességünknek érezzük a közönségünk szórakoztatását. Az eltelt szorgos évek alatt szerzett tapasztalatainkkal bátran és vidáman állunk a színpadra. Facebook oldalunkon, YouTube csatornánkon további információt találnak rólunk!

Szívélyes Üdvözlettel:

Szűcs Balázs
színész/társulatvezető

Országos fellépéseink közül néhányat megemlítünk

  • Gyula, Erkel Ferenc Művelődési Központ
  • Zalaegerszeg, Művelődési Központ
  • Sopron, Művelődési Ház,
  • Szekszárd, Babits Mihály Művelődési Központ
  • Kisvárda, Művészetek háza
  • Budapesti Művelődési házak
  • Gödöllői Királyi Kastély
  • Zeg-Zug Gyermekház (mai nevén Lipták villa)
  • Stefánia Művelődési Központ
  • Újbuda rendezvényei
  • Bóbita Egyesület, HELSINKI
  • Cserepesház Zugló
  • Cegléd, Kossuth Művelődési Központ és Könyvtár
  • Volánbusz rendezvény
  • Együttműködés az ART’68 Műsorirodával
  • Tihany község rendezvényei
  • Bertha Bulcsú Művelődési Ház, Balatongyörök
  • Sajólád rendezvényeia szervezései
  • XXII kér. Gyermekjóléti Központ, Átmeneti Családi Otthon
  • Jótékonysági fellépés „Az Országos Szövetség a Daganatos és Leukémiás Gyermekekért” közreműködésével Jótékonysági fellépés FOGJUNK ÖSSZE JULCSIÉRT! KÁRPÁTI PÉTER SZERVEZÉSÉBEN
  • Szabadtéri Néprajzi Múzeum, Skanzen Szentendre
  • Heves Megyei Múzeumi Szervezet, Eger
  • Pataky Művelődési Központ, Budapest
  • Várpalotai Kórház
  • Budapesti Gazdasági Főiskola
  • Jászkarajenő, Óvoda
  • Liberatus Hungary KFT.
  • Városi Könyvtár és Közösségi Ház, Szigetszentmiklós
  • Felsőpáhok, Klubház
  • Uniqa Biztosító Zrt. Rendezvényei
  • Herceghalom rendezvényeiezvényei
  • Csongrád rendezvényei
  • Event & More Produkciós Iroda
  • Pusztaszabolcs rendezvényei
  • Csesznek, Faluház, Cseszneki Családokért Egyesület
  • SSI Schaefer rendezvénye
  • Zalakaros rendezvénye
  • Bakonszeg, fesztivál
  • Szigetmonostor, Faluház
  • Komádi, Közösségi Ház
  • Gyömrő rendezvényei
  • Diósgyőri Ady Endre Kult. És Szab. Közp. Miskolc
  • Nádudvar, Kulturális Központ
  • Környe
  • Szigetszentmárton
  • Ipolytölgyes, Szent Erzsébet Szeretetotthon Szolnok Önkormányzat rendezvényei Horizont Rendezvény Iroda szervezései

PARTNEREK, TÁMOGATÓK

Back To Top